Karma vagy sorsszerűség, a karmáról általában

A közelmúltban történt, hogy egy baráti társaságban ültünk, amikor is berepült egy légy.
Valaki közülünk agyonütötte, mire egy másik illető megszólalt:
“Ez volt a karmája.” Mire én megkérdeztem tőle, tisztába van-e a szó jelentésével, fogalmával. Erre én bizonytalan válaszokat kaptam tőle, a fogalomba belekeverte az eleve elrendelést és a sorsszerűséget egyaránt, de összességében úgy tűnt számomra fogalma sincs róla.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor valaki a környezetemben – csak azért hogy okosabbnak tűnjön, vagy hogy mutassa mekkora spirituális gondolkodó – feleslegesen dobálózott a karma fogalmával.
No, de tekintsük csak át röviden mi is a karma tulajdonképpen.
A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.

A karmát nem szabad összekeverni a sorssal, de az eleve elrendeléssel, és az újraszületés tanával sem. Ezek mindegyike önmagában más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma.
A karma fogalma Indiából ered, az indiai vallásokból és a buddhizmusból. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, mi történik velünk: előző gondolataink és cselekedeteink váltak jelenlegi állapotunkká – s most, e pillanatban is jövőnk magjait ültetjük el. Ilyen értelemben nem a tőlünk független sors, nem egy felettünk uralkodó istenség, és nem a véletlenek döntenek életünk eseményei felől, hanem minden esetben az ok-okozati összefüggések.
Könnyű belátni: aki a sorsban, az eleve elrendelésben hisz, annak teljességgel értelmetlenné válik élete minden szándéka és erőfeszítése. Mi értelme lenne egy vizsgára tanulni, egy fontos eseményre készülni, ha úgyis az fog történni, amit valahol valamilyen hatalom már elrendelt. Minden valamire irányuló cselekedetünk értelmét veszti és a céltalanságba vész.
Ha valaki úgy gondolja, lesz ahogy lesz, a szerencse kiszámíthatatlan véletleneken alapul, ugyanarra a következtetésre juthat: mi értelme lenne bármely erőfeszítésnek, ha úgyis a véletlen vagy a szerencse fogja eldönteni a dolgok kimenetelét.
Sokan egy istenségtől (istentől) várják a mindennapi megoldásokat. De tudhatja-e bármelyikünk bizonyosan, hogy cselekedete eléri-e célját, hogy az az istenség úgy fog a dolgok felett dönteni, hogy a szándékunk beteljesül. Ha pedig nem tudhatjuk ezt, van-e még értelme gyakorolni, tanulni, fejlődni, mikor úgyis egy tőlünk független döntés tesz majd pontot a folyamat végére? Mint a szent írásokból tudjuk, ezek az isteni döntések egy általunk megszemélyesített isteni EGÓ pillanatnyi szeszélyén múlhatnak.
Mindezekben az elképzelésekben csupán csak hihetünk – ezért is nevezzük őket hit-nek. A karma a hit fogalmától teljesen különböző jelentéssel bír: a bizonyosságon, a tapasztaláson alapul.
Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életünkben, az pedig a karma törvénye. Minden más, a sors, a véletlenek, az eleve elrendelések, az istenségek – csak bizonytalan hitelvek, amelyek nem adhatnak szilárd támpontot az életünkben.
A fentiekből tehát világosan kitűnik, hogy az egyházak által belénk plántált meghaladott dogmatikus elmélet, amely szerint odafenn ül egy szakállas bácsi, és ő dönt helyettünk mindenről, ő rendel el mindent életünkben, nem tekinthető elfogadottnak. Ez azoknak jó elsősorban, akik a döntés felelősségét, az önálló akaratra való hajlandóságot le kívánják rázni magukról.
Hitem és meggyőződésem szerint Isten ennél jóval több, nem szükséges “nagyfőnőkké” degradálni.
Tudomásul kell vegyük, hogy mi magunk döntünk életünk felől, s döntéseinknek következményei vannak. Nincs sorsszerűség, nincs eleve elrendelés, csak döntések, amelyek kihatnak életünkre.
Ami viszont bizonyos, hogy feladatokkal születünk erre a világra, s akármilyen kerülőúton jutunk el feladataink megvalósításához, sikerül azt végrehajtani, de ez csak megfelelő döntésünkön áll, és nem egy felsőbb hatalmon.
A felsőbb hatalom jelekkel segít minket ebben, tehát ahogy sokszor, sokaknak hangsúlyoztam és hangsúlyozom mindig: figyelj a jelekre, figyelj a megérzéseidre!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.