Spiritualitás, vallás kategória bejegyzései

Karma vagy sorsszerűség, a karmáról általában

A közelmúltban történt, hogy egy baráti társaságban ültünk, amikor is berepült egy légy.
Valaki közülünk agyonütötte, mire egy másik illető megszólalt:
“Ez volt a karmája.” Mire én megkérdeztem tőle, tisztába van-e a szó jelentésével, fogalmával. Erre én bizonytalan válaszokat kaptam tőle, a fogalomba belekeverte az eleve elrendelést és a sorsszerűséget egyaránt, de összességében úgy tűnt számomra fogalma sincs róla.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor valaki a környezetemben – csak azért hogy okosabbnak tűnjön, vagy hogy mutassa mekkora spirituális gondolkodó – feleslegesen dobálózott a karma fogalmával.
No, de tekintsük csak át röviden mi is a karma tulajdonképpen.
A karma törvénye szerint minden cselekedetünk egy annak megfelelő következménnyel jár, illetve minden, ami történik a világban, az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben cselekedet, tett, mű. Minden tényezőre vonatkozik, ami a világban történik, és következménnyel jár. Vonatkozik az akciókra, reakciókra, általában a világ törvényei által irányított aktív természeti folyamatokra, eseményekre, az élettelen létezők hatásaira, az emberi és állati cselekvésre, de az embernél fejlettebb, magasabb szinten álló lények, istenek, szellemek megnyilatkozásaira is. Minden aktivitás, azaz ok okozatot szül, és minden ok előzőleg létrejött okozatból eredeztethető. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata.

A karmát nem szabad összekeverni a sorssal, de az eleve elrendeléssel, és az újraszületés tanával sem. Ezek mindegyike önmagában más jelentéssel bír, bár az újraszületés (reinkarnáció) tanának fontos része a karma.
A karma fogalma Indiából ered, az indiai vallásokból és a buddhizmusból. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, mi történik velünk: előző gondolataink és cselekedeteink váltak jelenlegi állapotunkká – s most, e pillanatban is jövőnk magjait ültetjük el. Ilyen értelemben nem a tőlünk független sors, nem egy felettünk uralkodó istenség, és nem a véletlenek döntenek életünk eseményei felől, hanem minden esetben az ok-okozati összefüggések.
Könnyű belátni: aki a sorsban, az eleve elrendelésben hisz, annak teljességgel értelmetlenné válik élete minden szándéka és erőfeszítése. Mi értelme lenne egy vizsgára tanulni, egy fontos eseményre készülni, ha úgyis az fog történni, amit valahol valamilyen hatalom már elrendelt. Minden valamire irányuló cselekedetünk értelmét veszti és a céltalanságba vész.
Ha valaki úgy gondolja, lesz ahogy lesz, a szerencse kiszámíthatatlan véletleneken alapul, ugyanarra a következtetésre juthat: mi értelme lenne bármely erőfeszítésnek, ha úgyis a véletlen vagy a szerencse fogja eldönteni a dolgok kimenetelét.
Sokan egy istenségtől (istentől) várják a mindennapi megoldásokat. De tudhatja-e bármelyikünk bizonyosan, hogy cselekedete eléri-e célját, hogy az az istenség úgy fog a dolgok felett dönteni, hogy a szándékunk beteljesül. Ha pedig nem tudhatjuk ezt, van-e még értelme gyakorolni, tanulni, fejlődni, mikor úgyis egy tőlünk független döntés tesz majd pontot a folyamat végére? Mint a szent írásokból tudjuk, ezek az isteni döntések egy általunk megszemélyesített isteni EGÓ pillanatnyi szeszélyén múlhatnak.
Mindezekben az elképzelésekben csupán csak hihetünk – ezért is nevezzük őket hit-nek. A karma a hit fogalmától teljesen különböző jelentéssel bír: a bizonyosságon, a tapasztaláson alapul.
Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életünkben, az pedig a karma törvénye. Minden más, a sors, a véletlenek, az eleve elrendelések, az istenségek – csak bizonytalan hitelvek, amelyek nem adhatnak szilárd támpontot az életünkben.
A fentiekből tehát világosan kitűnik, hogy az egyházak által belénk plántált meghaladott dogmatikus elmélet, amely szerint odafenn ül egy szakállas bácsi, és ő dönt helyettünk mindenről, ő rendel el mindent életünkben, nem tekinthető elfogadottnak. Ez azoknak jó elsősorban, akik a döntés felelősségét, az önálló akaratra való hajlandóságot le kívánják rázni magukról.
Hitem és meggyőződésem szerint Isten ennél jóval több, nem szükséges “nagyfőnőkké” degradálni.
Tudomásul kell vegyük, hogy mi magunk döntünk életünk felől, s döntéseinknek következményei vannak. Nincs sorsszerűség, nincs eleve elrendelés, csak döntések, amelyek kihatnak életünkre.
Ami viszont bizonyos, hogy feladatokkal születünk erre a világra, s akármilyen kerülőúton jutunk el feladataink megvalósításához, sikerül azt végrehajtani, de ez csak megfelelő döntésünkön áll, és nem egy felsőbb hatalmon.
A felsőbb hatalom jelekkel segít minket ebben, tehát ahogy sokszor, sokaknak hangsúlyoztam és hangsúlyozom mindig: figyelj a jelekre, figyelj a megérzéseidre!!!

Az imádság gyógyító ereje

Sokan úgy gondolják, hogy az ima és az egészség nem függ össze – érdekes módon nem a vallás, hanem a tudomány emberei bizonyították be teljesen tudományos, egzakt módszerekkel, hogy az imának igenis lehet egészségmegtartó, vagy betegséget gyógyító hatása.
„Köszönöm, hogy meghallgattad könyörgésem!” – kezdik fohászukat a hívők egy-egy nehéz helyzet után. S a templomok falát is sok helyen beborítja még ma is a hálaadók márványtáblácskája. Azoké, akik buzgó imádságuk után meggyógyultak, vagy akik visszakapták szerettüket a halál kapujából. Valóban Isten hallgatta meg az imádkozót? Vagy inkább az ima segített.
Tulajdonképpen mi is az ima? A koncentrálás egyik nagyon erős formája, amikor csak egy dolog lebeg az imádkozó szeme előtt: az óhajtott cél, az egészség, a gyógyulás… És ezt a célt meditálással, erős koncentrálással a nem hívők is elérhetik. A pozitív energia gerjesztése és másokra történő átvitele ugyanis nekik is segít.
A közelmúltban az Egyesült Államokban egy több ezer betegre kiterjedő nagyszabású felmérést végeztek, melynek során egészséges emberek, “profi imádkozók” (papok, szerzetesek, apácák) tömegesen imádkoztak egy-egy számukra ismeretlen, csak keresztnévvel jelölt személyért. Ezek mind infarktus utáni állapotban kórházban feküdtek. A kontrollcsoportba pedig ugyanolyan betegek százait sorolták, akikért senki sem imádkozott. Kiderült, hogy lényegesen kevesebben haltak meg azok közül, akikért imádkoztak…
Az emberi akarat önmagában is csodákra képes – a szó szoros értelemében. Mindnyájan tudjuk: sokan annyira hittek gyógyulásukban, hogy valami módon a tudatuk ezt átvitte a testükre-testükbe is, és meggyógyultak. Az ilyesmi persze nagyon ritkán fordul elő, sajnos. De ma már van annyi tapasztalatunk, hogy leszűrjük: sok HIV-vírussal fertőzött férfi és nő még tíz-tizenöt, sőt húsz évvel később sem betegszik meg AIDS-ben, és ezek között nem csak olyanok akadnak, akiknek valamiféle genetikus, örökölt tulajdonságuk ad erőt vagy mentesít a kórtól. Sokan közöttük forrón imádkoznak nap mint nap: és „bebeszélik” maguknak, hogy a testükben rejtőző HIV-vírus nem az ellenségük, nem akar nekik rosszat…
Az imákkal és könyörgésekkel együtt sokat segít az embereknek, ha képesek vizualizálni a gyógyulás folyamatát is. Ebben a szakemberek segíthetik az arra rászorulókat. Hasonlóképpen a meditáció révén is elérhetjük ugyanazt a hatást. A meditáció csökkenti a stressz-hormonok szintjét, a vérnyomást, a fájdalmat.
Számos kutatás bizonyította be, hogy a mélyen vallásos, ezért naponta többször is imádkozó beteg emberek körében sokkal kisebb a szívinfarktus veszélye, mint azoknál, akik csak ritkán járnak templomba, ritkán imádkoznak. Ez egy olyan kutatássorozat eredménye, amelyet 40 alkalommal végeztek el különböző városokban és társadalmakban, összesen 126 ezer emberen!
De még a halálosan beteg emberek akaratereje is segíthet, növelheti életben maradási esélyeiket, vagy azt legalább kitolhatja az időben. Egyes vallási közösségekben, azok fontos ünnepei előtt a nagyon öreg és már nagyon beteg emberek halálozásai szinte “megtorpannak”, majd amikor az ünnep lezajlik, a családtagok találkoztak, együtt voltak – hirtelen megugrik ez a mutató és többen halnak meg, mint máskor ugyanannyi idő alatt. Vagyis ez egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek akarata változtathat a halál időpontján is. Már persze akkor, ha valóban nagyon akarják.
De más fontosnak tartott dátumok is szerepet játszhatnak ebben. Kiderült például, hogy míg normális esetekben a tízmilliós New Yorkban hetente 1100-1400 ember hal meg természetes úton, betegségekben – addig 2000 első hetében több mint 1700-ra ugrott a halálok száma. Vagyis olyan magasra szökött, amilyen még sohasem volt. Ami azt jelzi, hogy sok nagyon beteg ember is igen fontosnak tartotta a 2000-es év eljövetelét (mint akkortájt oly sokan, ők is tévedésben voltak, azt hitték, a huszonegyedik század 2000-ben kezdődik el, holott erre csak 2001. január 1-én került sor…). Amint eljött az általuk olyannyira várt dátumváltás, már nem volt értelme tovább várni, élni. Akaraterejük kimerült és még azon a héten meghaltak.
Mindezek fényében álláspontom szerint három dolog szükségeltetik ahhoz, hogy imáink valóban meghallgattatásra találjanak: a hit, a szeretet, és nem utolsósorban az akarat. Imádkozz tehát mindennap, tiszta szívvel, adj hálát mindenért, hidd el így a mindennapok viszontagságait is könnyebb lesz elviselned. Ha hiszel önmagadban, a Teremtőben, és tiszta szívvel és lélekkel imádkozol, imád felkelti az égiek figyelmét, és könnyebben léphetsz a gyógyulás útjára.
Felhasznált forrás: astronet.hu.

A boldogság természetéről: ahogy a dalai láma látja

Sokan egész életükön át keresik, és soha nem találják, azonban akadnak olyanok is, akik egyből rálelnek, és zavartalanul fürdenek benne.

  • De vajon melyik út vezet hozzá ?
  • Hogyan juthatunk el a tökéletes boldogsághoz ?

Alább találó elmélkedést olvashatsz arról, miként léphetsz rá a boldogsághoz vezető útra.
Először is vegyük észre, hogy a boldogság relatív. Körülményeinktől függően más- és másféleképpen éljük meg. Aminek egyikünk örül, attól másikunk esetleg szenved. A legtöbben nagyon bánnánk, ha életünk hátralévő részét börtönben kellene töltenünk. Ugyanakkor a bűnöző, akire halálbüntetés vár, bizonyára boldogan kiegyezne életfogytiglani börtönbüntetéssel…
Lehet persze úgy érvelni, hogy rendben van, tegyünk különbséget átmeneti és tartós boldogság, csalóka és igazi boldogság között, de amikor az ember majd’ szomjan hal, akkor csak egyvalami boldogíthatja: a víz. Ez nem vitás. Ha életben maradásunkról van szó, szükségleteink természetszerűleg oly parancsolóak, hogy erőfeszítéseink elsősorban ezek kielégítésére irányulnak. Csakhogy a fennmaradás ösztöne fizikai szükséglet, ennélfogva a testi igények kielégítése szigorúan arra korlátozódik, amit az érzékek közvetítenek. Nem indokolt tehát, hogy minden körülmények között a pillanatnyi érzéki örömöket keressük. Sőt ha jobban meggondoljuk, az érzéki impulzusok kielégítésekor tapasztalt rövid mámor talán nem sokban különbözik a szenvedélyének hódoló kábítószeresétől. Az átmeneti megkönnyebbülést hamarosan felváltja az újraéledő vágy. És ahogy a kábítószer-élvezet végül csak bajt okoz, ugyanúgy a legtöbb olyan dolog is, amit érzéki vágyaink kielégítése érdekében teszünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helytelen bizonyos tevékenységekben örömöt lelnünk. De be kell látnunk, hogy érzékeinket képtelenség egyszer s mindenkorra kielégíteni.
Ha úgy próbáljuk kielégíteni pillanatnyi vágyainkat, hogy közben nem vesszük figyelembe mások érdekeit, megfosztjuk magunkat a tartós boldogság esélyétől…
Tapasztalatom szerint az igazi boldogság legfőbb jellemzője a béke: a belső béke. Ez nem valamiféle “elszállt” érzés. Nem is az érzelem hiánya. Ellenkezőleg, a béke, amiről beszélek, a másokkal való törődésben gyökerezik, és nagyfokú érzékenységet és érzelmet foglal magába. Jóllehet én személy szerint nem állíthatom, hogy ebben nagyon messzire jutottam, de már az is, hogy erre törekszem, a békesség érzésével tölt el.
A boldogság legfőbb jellemzője tehát a belső béke. Ez megmagyarázza azt a paradoxont, hogy míg vannak emberek, akik minden anyagi jólét ellenére elégedetlenek, addig mások a legnehezebb körülmények között is boldogok maradnak… ha képesek vagyunk megteremteni belső békénket, akkor bármilyen nehézséget hozzon is számunkra az élet, alapvetően jól fogjuk érezni magunkat. És bár ebben a külső tényezőknek kétségkívül fontos szerepük van, tévedés lenne azt hinnünk, hogy ezek valaha is képesek bennünket tökéletesen boldoggá tenni.
Alkatunk, neveltetésünk és életkörülményeink tagadhatatlanul befolyásolják boldogságélményünket. Az sem vitás, hogy bizonyos dolgok hiányában nehezebb elérnünk a boldogságot. Egészség, barátok, szabadság, bizonyos fokú jólét – ez mind hasznos és értékes számunkra. Az egészség önmagáért beszél. Mindannyian egészségesek akarunk lenni. Ugyanígy szükségünk van barátokra is, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élünk vagy éppenséggel mennyire vagyunk sikeresek… A szeretet okozta elégedettség megtapasztalásához barátokra van szükségünk, akik viszonozzák érzelmeinket. Barát persze többféle van. Akad olyan, aki igazából nem a másik emberhez, hanem annak státusához, pénzéhez, hírnevéhez ragaszkodik. De én nem az ilyen felszínes barátokról beszélek, hanem azokról, akik életünk nehéz szakaszaiban mellettünk állnak.
A szabadság – vagyis a boldogságra való törekvésnek és saját véleményünk kialakításának, illetve kifejezésének joga – ugyancsak hozzájárul belső békénk megteremtéséhez. Bizonyos társadalmakban, ahol ez nem megengedett, az emberek semmilyen közösségben, még saját családjukban sem érzik magukat biztonságban: mindenütt akadnak besúgók. De aki a gyanakvás légkörében él, kételkedik a másik jó szándékában, és alapvetően senkiben sem bízik, az hogyan lehetne boldog?
A jólét – nem is annyira az anyagi javakban megmutatkozó, mint inkább a szellemi és érzelmi gazdagság értelmében vett jólét – szintén jelentős mértékben hozzájárul belső békénk kialakulásához. Itt megint csak a tibeti menekültekre utalnék, akiknek semmijük sem volt, mégis boldogultak valahogy.
A fentiek tehát mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén jól érezze magát. De a belső béke és biztonság érzése nélkül mit sem érnek. Hogy miért ? Azért, mert mint láttuk, anyagi javaink gyakran szorongást keltenek bennünk…
Nem vagyunk sérthetetlenek: jöhet betegség, fájdalom. Belső béke nélkül tehát nincs esélyünk a tartós boldogságra.
Hol találjuk hát a belső békét ? Erre nincs recept, de egyvalami bizonyos: külső tényező nem hozhatja létre. Hiába fordulnánk érte orvoshoz, ő legfeljebb valami antidepresszánst vagy altatót írhatna fel nekünk… A belső béke, amely a tartós – és így az értelmes – boldogság előfeltétele, szerintem ugyanúgy érhető el, mint bármi más az életben: először meg kell határoznunk a kiindulópontot és a szükséges feltételeket, azután hozzá kell látnunk ezek szorgalmas munkával történő megvalósításához. Ez kettős feladat: kerülnünk kell azt, ami hátráltat bennünket, és törekednünk kell arra, ami előbbre visz.
A belső békéhez szükséges feltételek közül a legfontosabb a hozzáállásunk… Az első lépés a belső béke felé tehát a hozzáállásunk – az, hogy hogyan reagálunk a külső körülményekre.

Sántidéva, a szent életű indiai bölcs ezzel kapcsolatban megjegyzi:
nincs annyi bőr a világon, amennyivel beboríthatnánk az egész földet, hogy soha többé ne menjen tüske a talpunkba, de nem is kell. Elég egy akkorka darab, amekkora a talpunkat beborítja.”

Más szóval a külső körülményeken nem mindig tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon igen.
A belső béke és így az igazi boldogság másik fő forrását természetesen a boldogság keresése közben végrehajtott cselekedeteink jelentik. Ezek pozitív, semleges vagy negatív hatásúak lehetnek. Ha megnézzük, mi különbözteti meg a tartós boldogságot előmozdító cselekedeteket azoktól, amelyek csak átmeneti jóérzést nyújtanak, akkor azt találjuk, hogy az utóbbiak esetében magának a cselekedetnek nincs pozitív értéke. Például megkívánunk valami édességet, kinézünk magunknak egy divatos ruhadarabot, vagy kipróbálunk olyasmit, amiben még nem volt részünk. Igazából egyikre sincs szükségünk. Egyszerűen csak meg akarjuk szerezni azt a tárgyat, élvezni akarjuk azt az élményt vagy érzést – és különösebb gondolkodás nélkül meg is tesszük. Nem mondom, hogy ez szükségképpen rossz. Az ember természetéből adódóan vágyik a megfoghatóra: látni, tapintani, birtokolni akarunk…
Ami a békességhez és tartós boldogsághoz vezető cselekedeteket illeti, nézzük meg például, mi történik, ha valami olyat teszünk, amit fontosnak érzünk. Mondjuk kiötlünk és kemény munkával meg is valósítunk egy közösségünk számára hasznos tervet. Az ilyen típusú cselekvéshez ítélőképességre van szükség. Mérlegelnünk kell a különféle tényezőket, köztük azt, hogy tervünk megvalósítása milyen hatással lesz vagy lehet ránk és másokra. Ebben az értékelési folyamatban automatikusan felmerül az erkölcsösség kérdése, vagyis hogy szándékolt cselekedeteink erkölcsösek-e. Tehát még ha első impulzusunk esetleg arra ösztökél is, hogy célunk elérése érdekében valamilyen hamissághoz folyamodjunk, a mérlegelés során belátjuk, hogy az ilyen viselkedés rövid távon talán eredményes, de hosszú távon csak bajt okoz. Így aztán tudatosan lemondunk erről a lehetőségről, és egy másikat választunk. Ha célunkat kitartó erőfeszítéssel és önfeláldozással érjük el, mérlegelve a számunkra várható rövid távú előnyöket, illetve a mások boldogságát érintő hosszú távú hatásokat, és lemondva az előbbiekről az utóbbiak kedvéért, akkor megtalálhatjuk azt a boldogságot, amelyet béke és igazi elégedettség jellemez…

A fentiek alapján fontos, hogy különbséget tegyünk erkölcsös cselekedet és spirituális cselekedet között. Erkölcsös cselekedet az, amivel nem sértjük mások boldogságát, illetve a boldogsággal kapcsolatos várakozását. A spirituális cselekedetet pedig a korábban említett szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, alázat, tolerancia stb. jellemzi; ezek feltételezik a mások jólétével való valamilyen szintű törődést. Azt tapasztaljuk, hogy nem szűk önérdektől vezérelt, hanem másokra tekintettel levő (spirituális) cselekedeteink tulajdonképpen nekünk is javunkra válnak. Mi több, értelmessé teszik az életünket. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Életutamra visszatekintve határozottan kijelenthetem, hogy a dalai láma tisztségének betöltése, az ezzel járó politikai hatalom és viszonylagos gazdagság mind eltörpül a mellett a boldogság mellett, amit mások megsegítése okozott számomra.
Kiállja ez a tétel az elemzés próbáját? Csakugyan a mások javát szolgáló viselkedés kínálja a legjobb utat az igazi boldogsághoz? Gondoljuk csak végig a következőket. Mi emberek társas lények vagyunk. Mások cselekedeteinek következményeként jövünk a világra. Életben maradásunk ugyancsak másoktól függ. Ha tetszik, ha nem, szinte minden pillanatban embertársainkra vagyunk utalva. Éppen ezért nem meglepő, hogy a legtöbb boldogságot kapcsolatainkban találjuk. Abban sincs semmi különös, hogy az szerzi számunkra a legnagyobb örömöt, amikor a másokkal való törődés motivál bennünket. De ez még nem minden. Az önzetlen cselekedetek nemcsak boldogságot hoznak számunkra, hanem szenvedésünket is csökkentik. Nem arról van szó, hogy akinek cselekedeteit mások boldogságának előmozdítása vezérli, azt szükségképpen kevesebb szerencsétlenség éri, mint akit nem ez vezérel. A betegség, a halál, a különféle sorscsapások valamennyiünket egyaránt sújtanak. De a belső békénket aláásó szenvedés, szorongás, frusztráció, csalódottság – határozottan csökken. Másokkal törődve kevesebbet aggódunk magunk miatt, s így szenvedésünket nem érezzük annyira kínzónak.

Mit szűrhetünk le mindebből? Először is azt, hogy mivel minden cselekedetünknek egyetemes dimenziója van, amennyiben hatással lehet mások boldogságára, szükségünk van az erkölcsre, amely biztosítja, hogy ne okozzunk rosszat másoknak. Másodsorban pedig azt, hogy az igazi boldogságot olyan spirituális tulajdonságok és képességek teszik, mint a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia, megbocsátás, alázat és így tovább. Ezek biztosítják a boldogságot nekünk és másoknak egyaránt.
Ahogy fentebb olvasható a dalai lámának sok értékes gondolata van a boldogság fellelésével kapcsolatban, és levonható az az örökérvényű konklúzió, hogy gyakorlatilag minden csak és kizárólag rajtunk múlik, döntéseinken, valamint a dolgokhoz való hozzáállásunkon.
Kérlek kedves olvasó, ne gondold, hogy ez csak üres szócséplés, én vakon tökéletesen boldog vagyok, pedig lehiheted küzdelmes volt, és még manapság is kisebb-nagyobb buktatókkal van tele életem. De megtanultam másként gondolkodni, másként viszonyulni a mindennapok történéseihez.

Tedd ezt te is, vagy legalább próbáld meg, nem lesz könnyű, de elhiheted, megéri!!!

Felhasznált forrás: www.aate.hu

Itt már csak a csoda segíthet.

“Itt már csak a csoda segíthet !!! “ – Sóhajtottál fel magadban, amikor úgy ítélted meg, hogy kilátástalan helyzetbe kerültél.

De mi is a csoda meghatározása ?

A csoda olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek tapasztalataink és ismereteink fényében.

Álláspontom szerint a csodák három kategóriába sorolhatók:

  1. Mesebeli, vagy mondabéli csoda: ilyen pl. amikor a mesében a szegénylegény megkapja a “terülj-terülj” asztalkát, vagy amikor Szent László királyunk vizet fakasztott a sziklából. A csodáknak ezzel a fajtájával nem találkozhattunk, hiszen csak a mesében vagy a mondában létezik, hivatalos megerősítés nem áll rendelkezésre.
  2. Misztikus, vagy isteni csoda: az égieknek tulajdonított váratlan fordulat, amelyről sok esetben hivatalos feljegyzésekkel is bírunk, pl. a “Szentek élete” c. krónikában, ezek többnyire csodás gyógyulásokról tesznek tanúbizonyságot.
  3. Hétköznapi csoda: amikor egy mindennapi szituációban váratlan fordulat veszi kezdetét, pl. egy konfliktus helyzetben a másik fél számunkra váratlanul kedvezően reagál.Manapság sokan nem hisznek a csodákban, mert elragadta őket a szkepticizmus, és az abszolút anyagi létezésben való hit. Pedig csodák igenis léteznek, látássérültségem folytán ezt sokszor tapasztaltam is. 
    “De vajon mi lehet a megoldás?”
    – Nos!!! Ezt a kérdést joggal teszed fel kedves olvasóm. Úgy vélem, hogy a csodákat kategorizálni teljességgel felesleges, ezt fentebb csak a könnyebb átláthatóság végett tettem. Hiszen egy hétköznapi csoda is lehet mesebeli, és egy misztikus csoda is “betoppanhat” életedbe, akkor amikor a legkevésbé várod. A teendőd igen egyszerű: higgy, és kérj. Tudom ez egyszerűen hangzik, s lehet, hogy most úgy érzed: “Na erre az írásra is hiába fecséreltem az igen drága időmet.” Pedig hidd el, sokszor kérni, és hinni a legnehezebb, mert sokan puszta dacból és reménytelenségből, vagy csak pusztán hitetlenségükből fakadva nem teszik. Nekem ez sokszor segített a legreménytelenebb helyzetekben. Ne habozz hát: higgy és kérj, ez az egyetlen járható megoldás, nekem sikerült, akkor neked miért ne válna valóra?

Ne félj a tisztánlátástól, fogadd be életedbe az angyalokat!

Ha szikrákat vagy felvillanó fényeket látsz, az azt jelzi, hogy angyalok vannak a közelben. Ilyenkor az energiaszikrákat észleled, miközben az angyalok a látóteredben mozognak. Ahhoz hasonlít, mint amikor szikrák pattognak egy autó sárhányóján. Egyszerű súrlódásos jelenség, amely azt jelenti, hogy spirituális látásoddal képes vagy észlelni az energiahullámokat.

A színes fényeket arkangyalok és felemelkedett mesterek bocsátják ki. A fehér fények az angyali jelenlét ragyogó bizonyítékai.

De az egónk vagy az alacsonyabb énünk, bűvészként rángatja elő a félelmeket, hogy elfeledjük, kik vagyunk, és hogy az életcélunk beteljesítésén munkálkodunk. Így lehet bennünk

  • félelem attól, hogy nem vagyok rá képes
  • félelem a jövőbe látástól
  • félelem a nevetségessé válástól
  • félelem attól, hogy a bolondját járatják veled
  • félelem attól, hogy valami félelmetest látsz majd.

Mi is a tisztánlátás?

Az angyalok ugyanúgy – ha nem jobban – vágynak arra, hogy vizuálisan felvegyék velünk a kapcsolatot, mint mi magunk. Úgy segítenek minket a velük való kommunikációban, hogy világosan értésünkre adják a jelenlétüket. Eltökélt szándékkal és gyakorlással a legtöbben képesek kifejleszteni azt a képességet, hogy mentális szférájukon kívül, nyitott szemmel is lássák az angyalokat. Más szóval képesek lesznek arra, hogy ha ránéznek valakire, tisztán lássák azt is, hogy egy angyal lebeg a válla körül. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a tisztánlátóknak általában be kell csukniuk a fizikai szemüket ahhoz, hogy meg tudjanak „vizsgálni” valakit. Ilyenkor mentális képeket kapnak az adott személy őrangyalairól.

Vannak, akik tisztánlátásuk korai szakaszában fényeket vagy színeket látnak, mások angyalfejeket, vagy szárnyakat elsuhanni. Néhányan áttetsző, színtelen vagy opálfényű lényeknek látják az angyalokat, akiket sugárzó, ragyogó szín kavalkád vesz körül. És vannak olyanok is, akik teljesen kidolgozott részletességgel látják őket, ragyogó hajjal és színes öltözékben.

Feszültebb időszakokban vagy egy-egy intenzívebb imádságot követően néhány embernek olyan élénk angyali találkozásban van része, mint egy jelenés. Teljesen ébren, tágra nyílt szemmel angyalt látnak, aki kinézhet emberi lényként, de hagyományos, köpenyes-szárnyas angyali formát is mutathat. Az angyal nyilvánvalóan ott van. Akár meg is érinthetik vagy hallhatják a hangját, és fel sem fogják, hogy nem emberi találkozásban van részük, amíg a jelenés el nem tűnik.

Manapság nem ritka, hogy úgy mutatkoznak meg előttünk az angyalok, hogy fénykörökként, úgynevezett orbokként tűnnek fel a fényképeinken. Ha szeretnél bizonyítékot látni az angyali lények létezésére, most itt a lehetőség! A szabadban készített fotókon gyakran tűnnek fel tündérek a mezők és erdők körül ugrándozó szivárványszínű orbokként.

Úgy tudod a legkönnyebben lekapni őket, ha egy újszülöttet vagy egy spirituális gondolkodású személyt fotózol. Metafizikai témájú szemináriumokon vagy műhelyeken is szerencsével járhatsz, különösen, ha az angyalokról szól. A kész képeken tucatjával látsz majd ilyen fényköröket. Akkor működik a legjobban, ha egyenesen azzal a szándékkal fényképezel, hogy angyalokat láss.

Ahogy bármilyen egyéb kéréseddel hozzájuk fordulsz, most is kérd meg őket gondolatban, hogy jelenjenek meg a képeiden. A digitális fényképezőgépek különösen ügyesek az angyalfotózásban.

Miként jelenhetnek meg még az angyalok?

Az angyalok a következő egyéb módokon is láthatók:

• Álmok. A Virginia Egyetem kutatója, dr. Ian Stevenson több ezer olyan „álombéli látogatást” jegyzett le, amelyek során az emberek alvás közben elhunyt szeretteikkel vagy angyalokkal találkoztak. Dr. Stevenson azt állítja, hogy a puszta álmokat jellemzően az „életszerűség foka” különbözteti meg a valódi látogatásoktól. Ezek a látogatások élénk színekkel, intenzív érzelmekkel és nagyfokú valóságérzettel járnak. Egy ilyen találkozásból felébredve sokkal tovább veled marad az élmény, mint a közönséges álmok esetében. Évekkel később is éles részletességgel emlékezhetsz rá.

• Angyali fények. Ha szikrákat vagy felvillanó fényeket látsz, az azt jelzi, hogy angyalok vannak a közelben. Ilyenkor az energiaszikrákat észleled, miközben az angyalok a látóteredben mozognak. Ahhoz hasonlít, mint amikor szikrák pattognak egy autó sárhányóján. Egyszerű súrlódásos jelenség, amely azt jelenti, hogy spirituális látásoddal képes vagy észlelni az energiahullámokat.

A színes fényeket arkangyalok és felemelkedett mesterek bocsátják ki.

A fehér fények az angyali jelenlét ragyogó bizonyítékai.

Sokan nem szeretnek erről másoknak beszélni, mert félnek attól, hogy képzelődnek. Pedig nem. Teljesen valóságos – és normális – dolog angyali fényeket látni.

• Színes ködök. Ha zöld, lila vagy egyéb színes ködöt látsz, az arra utal, hogy angyalok és arkangyalok társaságában vagy.

• Angyalfelhők. Az isteni lények azzal is tudatják veled, hogy melletted vannak, hogy amikor felnézel az égre, egy angyal alakú felhőt veszel észre.

• Jelek. Madártollat, érmét, megállt órát vagy elmozdított tárgyat találsz az otthonodban; észreveszed, hogy pislákol a fény; egyéb furcsa jelenések tudatják veled, hogy egy angyal azt üzeni: „Hahó, itt vagyok melletted.” Elhunyt szeretteink gyakran jelzik a jelenlétüket úgy, hogy madarakat, pillangókat, molylepkéket vagy különleges virágokat küldenek az utunkba.

• Látomás. Azok a mentális képsorok, amelyek valódi információt közölnek egy személyről vagy helyzetről, vagy iránymutatást adnak az életcéloddal vagy a szükséges változtatásokkal kapcsolatban, szintén azt jelzik, hogy angyali társaságot kaptál. Ugyanígy az is, ha valami jelképes dolgot látsz egy pillanatra.

A harmadik szem felnyitása hét lépésben

A két szemünk közötti energiaközpont, amelyet harmadikszem-csakraként ismerünk, szabályozza tisztánlátásunk intenzitását. Harmadik szemünk megnyitása alapvető fontosságú, ha át akarunk látni a fátyolon a szellemvilágba.

Íme, a harmadikszem-csakra megnyitásának hét lépése:

1. Először erősítsd meg magadban, hogy „látni biztonságos”. Ismételd el gondolatban ezt a megerősítést többször, és ha közben bármilyen feszültséget vagy félelmet észlelsz, lélegezz mélyeket. Minden egyes kilégzéssel képzeld azt, hogy elfújod a tisztánlátással kapcsolatos aggodalmaidat (a félelem elengedésével később még részletesebben foglalkozunk).

2. Vegyél a domináns kezedbe (amelyikkel írni szoktál) egy hegyikristályt. Képzeld el, hogy egy fehér fénysugár érkezik fentről, és beleköltözik a kristályba. Kérd meg ezt a fehér fényt, hogy tisztítsa meg a kristályodat minden negatívitástól, amelyet esetleg magába fogadott.

3. Még mindig a domináns kezedben tartva emeld fel a kristályt egy kicsivel a két szemöldököd közötti tér fölé. A középső ujjadat úgy tartsd, hogy a kristályon át a harmadik szemedre mutasson.

4. Most helyezd a nem domináns kezed (amelyikkel általában nem írsz) középső ujját a fejed hátuljának (nem a búbjának) a legmagasabb pontjára.

5. Képzeld el, hogy egy erős, ragyogó villám kilép a domináns kezed középső ujján, áthalad a harmadik szemeden, majd megérkezik a nem domináns kezed középső ujjához. Olyan áramkört képeztél, ahol a domináns kezed energiát küld, a nem domináns kezed pedig fogadja azt. Amint az áram áthalad a fejeden, kisöpör minden pszichés szemetet, és felébreszti a harmadik szemedet. Ez a folyamat általában egy-két percig tart; és közben érezhetsz némi nyomást a fejedben, melegséget az ujjaidban, és bizsergést a kezedben. Ezek az energia- munka nyomán keletkező szokványos érzések.

6. Most vidd a jobb kezedet a jobb füled fölé, továbbra is a domináns kezedben tartva a kristályt, majd vidd a bal kezedet is a bal füled fölé. Képzeld el, hogy fehér fény tör elő domináns kezed középső ujjából. Lassan, egyszerre vidd fel mind a két kezedet fejed hátuljának legmagasabb részéhez. Ismételd el ezt a söprögető mozdulatot hétszer egymás után. Azzal a szándékkal tedd mindezt, hogy harmadik szemed hátsó részét (amely pontosan olyan, mint a fizikai szem hátulja) összekapcsold a fejedben lévő nyakszirtlebennyel. Ez az agyterület jegyzi a látomásaiddal kapcsolatos tudatosságot és azok felismerését. Úgy néz ki, mint egy vékony, kör alakú papi sapka, amelyet a fejed hátuljához rögzítve viselsz.

A fehér fénnyel hatalmas, 13 cm-es kamrát vájsz a harmadik szemed hátuljától egészen a nyakszirt lebenyedig. Ez a kamra köti össze a harmadik szemed felől érkező információt agyad látásért felelős részével. Ezzel a módszerrel tudatosabbá teszed magadban a látomásaidat, és megérted, mit jelentenek.

A tiszta, nyitott harmadik szem önmagában nem elegendő a tisztánlátáshoz! A harmadik szem és a nyakszirtlebeny összekapcsolása nélkül nem tudatosíthatjuk vagy nem érthetjük a látomásainkat. Olyan, mintha úgy néznénk filmet, hogy nem kapcsoljuk fel a vetítő lámpáját.

7. Végezetül tedd a domináns kezed középső ujját a kristály tetejére, a harmadik szemed elé (ismétlem, ez a két szemed közötti rész feletti terület). Most minden esetleges takaró leplet elveszel a harmadik szemed elől. Puha, felfelé simító mozdulatokkal beszéld rá a leplet, hogy emelkedjen fel — mintha egy redőnyt húznál fel az ablak előtt. Vigyázz, hogy ne tartsd vissza a levegőt, miközben ezen dolgozol, mert azzal lelassítod a folyamatot. Legalább hétszer ismételd el a leplek felemelését, vagy amíg azt nem érzed, hogy mindet eltávolítottad.

Máson is elvégezheted ezt a folyamatot. Ha van olyan ismerősöd, aki spirituális és nyitott gondolkodású, különösen, ha van tapasztalata az energiagyógyításban, megkérheted, hogy végezze el rajtad az eljárást. Bár önmagadon is elvégezheted a hétlépéses folyamatot, sokkal erősebben működik, ha egy másik, tiszta szándékú (azaz minimálisan szkeptikus) személy is részt vesz benne.

Ha te vagy a társad végigmentetek a hét lépésen, jelentős javulást fogsz észlelni mentális látási képességeidben. Ha behunyod a szemed, és elképzelsz egy kertet, valószínűleg erősebb, élettelibb színeket és képeket fogsz látni, mint azelőtt. Az álmaid intenzívebbé válhatnak, jobban emlékezhetsz rájuk, és nagy eséllyel javulni fog a fotografikus memóriád is.

Ismétlem, az általad látott képek nem feltétlenül fognak rajtad kívül megjelenni. A mentális filmek továbbra is egy a fejedben lévő vásznon jelennek meg. Gyakorlással meg tanulhatod kivetíteni és kívül szemlélni ezeket, nem lényeges azonban, hogy a képek a lelki szemeid előtt vagy kívül jelennek-e meg.

A látomás elhelyezkedése nem számít. Ami számít, az az, hogy észrevedd és odafigyelj a képekre, mert ezek nagyon gyakran az angyalaid vizuális üzenetei.

Természetesen a fentieken felül az angyalok még számos módon tudathatják veled, hogy jelen vannak a környezetedben.

Forrás: Doreen Virtue: az angyalterápia kézikönyve.

Holdvilágos éjszakán, miről álmodik a … avagy mit jelentenek álmaink?

A címben a kissé giccses dal sorait idéztem, na de tényleg, miről és mit is álmodunk? Mit is jelentenek álmaink? Az alábbiakban ezt a kérdéskört boncolgatom általánosságban.

Azt már a természeti népek is korán felfedezték, hogy az álmok valamiféle kapcsot jelentenek a valóság és a képzelet között. Jelentésüket – több-kevesebb sikerrel – régóta próbálják megfejteni.

Az álomfejtés története egészen az ókorig nyúlik vissza. Egyes korokban művészetnek tekintették, másokban babonaságnak, tudományos szintre pedig Sigmund Freud emelte, a 19. század legvégén.

Freud felismerése, hogy az álmok az egyén belső világát tükrözik vissza. Hamar felismerte, hogy az álmok az ébrenlét cselekvéseiből, történéseiből építkeznek, és gyakran csupán szimbólumok, vagyis az álomkép nem mindig jelenti azt, amit elsőre gondolnánk róla. Álmunkban nincsenek sem testi sem mentális korlátaink, tudatunk egészen felszabadul, megpihen. Így fordulhat elő, hogy miközben alszunk, azt hisszük, tudunk repülni, úszni, vagy zenét komponálni, holott a valóságban soha nem volt részünk ezekhez hasonló élményekben. Rémálmainkban például sokszor minden képzeletet felülmúló borzalmakkal kerülünk szembe: ölünk vagy épp bennünket ölnek, szörnyekkel hadakozunk, szakadékból zuhanunk a mélybe stb. Ezek az álmok általában szorongásainkat dolgozzák fel. Úgy is fogalmazhatnánk, agyunk így „emészti meg” félelmeinket, sérelmeinket, mindennapi küzdelmeinket.

Amikor megpróbáljuk megfejteni álmainkat, legfőképp azt kell szem előtt tartanunk, hogy mindig mi vagyunk a főszereplő bennük, még akkor is ha épp másokról álmodunk, még a legérthetetlenebb álomképek is rólunk, a mi életünkről, a mi személyiségünkről szólnak.

Egyesek azt állítják, nem álmodnak soha – azonban a tudósok szerint ez nem igaz. Minden ember álmodik, éjszakánként többször is, csak nem mindenki emlékszik rá. Az álom az agy akaratlan tevékenysége, ami az ún. REM periódusban, azaz a „gyors szemmozgás” szakaszában következik be. Ha ebben az alvási szakaszban megfigyelünk valakit (állatoknál is létező jelenség), láthatjuk, hogy a lehunyt szemhéja alatt a szeme gyorsan mozog ide-oda, sőt olykor a karjai, lábai is rángatóznak. (Kutyáknál gyakori, hogy futómozgást végeznek álmukban.)

Noha álmaink saját, egyedi személyiségvonásainkat, privát élményeinket, érzéseinket viselik magukon, bizonyos – például pszichológiai, tartalmi – szempontok alapján mégis kategorizálhatjuk őket.

Szorongásos álmok: Feszültséggel teli életszakaszban fordulhatnak elő leginkább (kortól és nemtől függetlenül).

Kényszeres álmok: A pszichológia főként gyerekeknél és kamaszoknál figyelte meg a jelenséget, amikor az álmodó képtelen különbséget tenni álom és valóság között, és ébredés után folytatja azt a tevékenységet, amit álmában végzett. (Foglalkozni kell vele, hiszen balesetveszélyes lehet!)

Halál-álmok: Bárkinél előfordulhat. Jellemzően közeli hozzátartozó, barát, ismerős, vagy akár a saját halálát álmodja meg az álmodó. Többnyire a veszteségtől való félelem áll a hátterében.

Zuhanásos álmok: Mindenki álmodik zuhanással, jellemzően a kiskamasz kortól fiatal felnőttkorig tartó időszakban.

Színes, hangos, illatos álmok: Olykor még órákkal az ébredés után is érzi az álmodó a megálmodott illatot, hallja a zenét, vagy látja a mesebeli színeket. Ez azonban szinte kizárólag a nőkre jellemző.

Jósálmok: Az álmodó pontosan, vagy megközelítő pontossággal álmodja meg a hamarosan valóban be is következő eseményeket. Felnőttekre jellemző, és általában az álmodóhoz közel álló személyekkel kapcsolatban számolnak be a jelenségről.

Erotikus álmok: Jellemzően az alvás előtt átélt szexuális élmény hatására, bármely nemnél, bármely életkorban előfordulhat.

A fentiekben az álmokat tudományos megközelítésben csoportosítottam, ám léteznek spirituális elméletek is.

1. Amikor alszunk, lelkünk elhagyja testünket, és útjára indul, s az út során megtapasztalt jelenségeket érzékeljük.

2. Az égiek üzennek álom formájában, legyen akármilyen értelmetlen is, jelentéssel bír.

3. egy más megközelítésben álmaink valamelyik előző életünkbe visznek vissza, vagy egy jövőbeli életünket mutatják.

Akár a tudományos, akár a spirituális elméleteket vesszük alapul, egy azonban tény, az álmok jelentését egyértelműen még egyik elmélet sem tudta cáfolhatatlanul igazolni.

Így mindenki azt az elméletet kövesse, ami szívének a legkedvesebb. Számomra a tudományos megközelítés túlságosan merev, és földhöz ragadt, ismételten azt próbálja bizonygatni, hogy az emberi test csupán anyagi, lélek nem létezik, tehát az álmok mindössze agyi tevékenységünk kivetülései.

Másokkal egyetemben én is azt vallom, hogy a test lélek nélkül nem létezik, inkább a spirituális elméletek egyikét fogadom el, nevezetesen álmainkban odafentről üzennek, ezzel útmutatást adnak életünk további részére, esetlegesen megoldást a problémákra.

Összegezve tehát: merjünk álmodni, abból baj nem lehet, akár holdvilágos éjszakán, akár nyugtalan borús éjen.

Hieroglifák avagy Isten szavai kőbe vésve

 A hieroglifa egy igen egyedi írásmód, hiszen első ránézésre képírást takar, azonban a jelek szót, szótagot, de akár egy-egy mássalhangzót is jelölhetnek. Éppen a képírás volt az, ami a legtöbb tudóst is zavarba hozta, sőt mi több, félrevezette, így nem csoda, hogy évszázadokig senki nem tudta megfejteni, hogy mit is jelentenek a különös és misztikus alakok.

Képírás vagy valami más?

A hieroglifa írásmódról nem árt tudni, hogy azt maguk az egyiptomiak sem alkalmazták minden esetben. Ennek oka az volt, hogy a hétköznapi életben túl bonyolult dolog volt a megrajzolása és persze időigényes is. A bonyolultságát az is alátámasztja, hogy még az írnokok számára is készült egy úgynevezett „helyesírási szótár”, a Hood-papiruszHood-papirusz, melynek segítségével dolgoztak. A helyesírás szabályai szerint egy szó jeleit csak úgy lehetett leírni, hogy a forma mindenféleképpen négyszögletű legyen. Ezt a szabályt annyira szem előtt tartották, hogy a jelek sorrendjét is bármikor megváltoztatták a „szépség” érdekében. A hieroglif írás leegyszerűsített formája, amit a papok használtak, a hieratikus írás volt, de emellett jelen volt a démotikus, vagyis a népi írásmód is.

Használatának utolsó századaiban egyre kevesebb írnok volt, aki még alkalmazta a hieroglif írásmódot. A helyébe lassan a kopt, majd a görög nyelv lépett, és a fontosabb művek is már e nyelven születtek meg. Hor-Apolló, i.sz III. században írta meg azon tanulmányát, amelyben ősei írásrendszerét magyarázta. Tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy a későbbi korok kutatói is sokáig arról voltak meggyőződve, hogy a hieroglif írásmód nem több, mint egy képírás.

HieroglifákA legkésőbbi egyiptomi hieroglifákat i.sz. 394-ben vésték be a philaei templom falába. Ekkor már igen kevés szobrász volt, aki egyáltalán tudta olvasni a jeleket, így minden bizonnyal azt előre megrajzolták számukra, hogy ügyesebben tudjanak haladni a munkával. I.e. 323-ban, vagyis Nagy Sándor halálát követően i.e. 30-ig a Ptolemaioszok uralták Egyiptomot, ekkor lett a hivatalos nyelv a görög, majd később a latin. Persze a nyelv túlélte azt, hogy a hatalmas Egyiptom a Római Birodalom része lett, bár az is igaz, hogy lassan átalakult. Az ókori, egyiptomi nyelv megmaradt formáját, amit már csak néhány család beszélt, koptnak nevezték, és valójában sok köze volt ahhoz, hogy a tudósok e „maradvány” segítségével megfejtsék a hieroglifákat.

A politikai erőviszonyoknak, valamint annak köszönhetően, hogy a hieroglifa írásmód ilyen mértékben átalakult, egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy 1500 éven keresztül olvashatatlan volt a ma élő ember számára. A különös jelek ettől függetlenül évszázadokon keresztül vonzották a turistákat és természetesen a tudósokat is. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel sokan azt hitték, hogy a jelek nemcsak a régmúlt korokról mesélnek, hanem sok ezoterikus titkot is rejtenek, nem beszélve a királyok kincseinek helyeiről.

A világ nagy múzeumai számos egyiptomi csodát, műtárgyat rejtenek, melyeken a mai napig fellelhetők a titokzatos jelek, a hieroglifák. Miután a jeleket sikerült megfejteni, a kutatók gyorsan rájöttek, hogy egyetlen célt szolgálnak: dicsőíteni a királyokat, a letűnt korok uralkodóit. Az ő neveik ismétlődnek a szobrokon, domborműveken és természetesen a Királyok Völgyében lévő épületeken is.

A rejtély megoldódik

Az egyiptomi hieroglifák rejtélyének megoldása igen sokáig váratott magára, és tulajdonképpen Napóleon rajongásának köszönhető, hogy ma már tudjuk, mit is takarnak a különleges alakok és ábrák.

A fiatal császár 1798-ban két okból ment el Egyiptomba: egyrészt azért, hogy visszaszorítsa az angolokat, másrészt azért, mert maga is sokat hallott a fáraók mesés kincseiről, az egyiptomi kultúráról, amit a saját szemével is szeretett volna megcsodálni. Rosetta StoneA hadjáratra magával vitte Pierre-Francois Bouchard mérnököt, aki 1799 augusztusában a Nílus deltájában fekvő Rosette város melletti Fort Julien erőd falainál egy hatalmas, fekete gránittömbre bukkant, melyen három különféle írásmódot vélt felfedezni. A tanult mérnök pontosan tudta, hogy a lelet, amit a kezében tart, igen nagy jelentőséggel bírhat, ezért Kairóba szállítatta, ahol a francia Egyiptomi Intézet tudósai azonnal nekiláttak a szövegek megfejtésének.

Igaz, a hieroglifák megfejtése ekkor még váratott magára, arra azonban sikerült rájönni, hogy a kő Kr.e II. századból származik, és vélhetően ugyanannak a szövegnek három, különböző nyelvű fordítását tartalmazza. A rosette-i kő nem más, mint V. Ptolemaiosz Kr.e. 196-ban kelt rendelete, ami az adókról, a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik. A törvényoszlop politikailag is nagy felfordulást okozott: az angolok a háborút lezáró fegyverszünet egyik feltételeként jelölték meg a tábla átadását. Az 1801-es alexandriai béke értelmében magukkal is vitték, majd egy év múlva a British Museumba került, és a mai napig is ott található.

Az első tudós, aki több időt szánt a rosette-i kő hieroglifáinak megfejtésére Thomas Young angol orvos volt, akit ekkor még igen félrevezetett a Hor-Apolló által megírt tanulmány, amit Young is „bibliaként” forgatott. 1815-ben publikált cikkéből mindezek ellenére megtudhatjuk, hogy a sztélé keretbe foglalt jelcsoport az uralkodók neveit tartalmazza.

Jean-Francois Champollion, aki már kilenc évesen beszélt görögül és latinul, majd később arab, perzsa, etióp, szanszkrit, és pahlevi tanulmányokat is folytatott, 1822-ben jelentette meg első tanulmányt a rosette-i kőről. Jean-Francois-ChampollionA tudós kutatásai során felhasználta a philaei leletet is, így végül rájött, hogy a hieroglif írásmód ábrái nem képek és nem egyszerűen jelek, sőt, még csak nem is szavak, hanem attól kisebb egységet jelölnek. Champollion azt is megállapította, hogy a görög szöveg 468 szóból, míg a hieroglif írásmód 1419 jelből áll.  Azt, hogy a tudós felhasználta-e Young eredményeit, talán a mai napig vita tárgyát képezi. Amikor Champollion kiadta a hieroglifák fordításának elkészült változatát, Young azonnal azzal vádolta, hogy nem jutott volna erre az eredményre, ha ő nincs. Ekkor fel is kereste kollégáját, ám ő nem támasztotta alá állítását. Sőt, Champollion később odáig merészkedett, hogy rámutatott a Young által elkövetett hibákra, ám 1826 után, amikor a párizsi Louvre kurátora lett, betekintést engedett a démotikus kéziratokba.

Összességében Champollionnak köszönhetjük, hogy ma már pontosan tudjuk, a hieroglif írásmód egy olyan ősi írásmód, amely formailag ugyan képírás, mivel tárgyakat, élőlényeket ábrázol, ugyanakkor, mint már azt említettük, szót, szótagokat, és elsősorban mássalhangzókat jelöltek vele. A tudós először a táblán lévő démotikus írásmódot fejtette meg, majd idővel sikerült elkészítenie az első szótárt, a jelek magyarázatát és egy nyelvkönyvet is.

Elfeledett arab tudósok

Egy másik elmélet szerint azonban nem Champollion volt az első, akinek sikerült megfejtenie az egyiptomi titkot. Sokan úgy gondolják, ideje lenne végre megjegyeznünk Abu Bakr Ibn Wahsijan nevét is, aki a X. században élő polihisztor és alkimista volt. A legújabb kutatások szerint jóval Champollion előtt sikerült megfejtenie a hieroglifák jelentős részét. Wahsijah szintén a fennmaradt kopt nyelvre alapozta a kutatást, de ez önmagában még nem lett volna elég ahhoz, hogy eredményt érjen el. „Egy rajongó sóvárgása a szimbólumok megértése” címmel 1806-ban jelent meg könyve, melyet Londonban is kiadtak. Több mint furcsa, sőt, talán kizárt, hogy a szóban forgó művet sem Champollion sem pedig Young nem olvasták.

Okhasa El Daly, a londoni University College régésze szintén azt állítja, a dicsőség a hieroglifák megfejtése terén nem egyedül Youngé és Champollioné. Igaz, a tudós elismeri, hogy az arab kutatók nem foglalkoztak annyit Egyiptommal, mint mások, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket, hogy sok írástudó évszázadokon át másolta azokat a kéziratokat, melyekben Egyiptomról is szó esik, és melyek sok hieroglif írásjelet tartalmaznak. Így pedig akár azt is feltételezhetjük, hogy a különleges írásjelekre vonatkozóan a meglévő, a birtokukban lévő tudást is átörökítették.

Maja hieroglifák

A maja kultúra számos ponton hasonlóságot mutat az egyiptomi kultúrával: a piramisok, az írás, sőt még a fejlett csillagászat is zavarba ejti a kutatókat. Maja hieroglifákA maják, hasonlóan az egyiptomiakéhoz, egyedülálló írást hoztak létre, amelyet teljes mértékben a mai napig nem sikerült megfejteni. Ami biztos az az, hogy ebben az esetben is szótagírásról beszélünk, azonban itt gyakran előfordul, hogy a jeleket egymásra, esetleg egymásba rajzolták, ami igencsak megnehezíti az értelmezését.

Jelenleg tízezer különféle maja feliratot ismerünk. Ezek közül a legkorábbi, és egyben a mai napig fennmaradt írás az időszámítás előtti harmadik évszázadból származik, a legkésőbbi pedig a XVI. század végéről. Érdekes módon a maják esetében kódexeket is találtak a kutatók, ám a négy kódex közül csupán három esetében vannak meggyőződve arról, hogy az nem egy jól sikerült hamisítvány.

 Az egyiptomi jelek titkai

A hieroglif írásmód jelentőségét, alkalmazását a következőképpen lehetne összefoglalni:

1. Elsősorban képszerű jeleket használtak, a képből pedig ki lehetett következtetni a szó jelentését. Az ábrázolás később egyre ritkábbá vált.

2. A kép alatti három vonás a többes számot jelölte.

3. Ha a kép nem utalt egyértelműen arra, amit azzal ki szerettek volna fejezni, akkor gyakran használták a hasonló hangzású és jelentésű szavak képjeleit.

4. Az egyiptomi hieroglif írásmódban elsősorban a mássalhangzókat jelölték, de voltak olyan rövid szavak, amelyek egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból álltak.

5. Azokat a szavakat, melyeket azonos mássalhangzókkal „írtak” le, úgy különböztettek meg, hogy a végére rajzoltak egy plusz jelet, egy úgynevezett meghatározó jelet.

Forrás: www.origo.hu

Három szó, amely megelőzi és gyógyítja a rákot

A rák korunk egyik legsúlyosabb és az esetek többségében halálosnak számító betegsége. Kevesek tudnak kigyógyulni belőle és ezeket az eseteket is csodaként tartják számon. Amennyiben ismerjük kialakulásának okait és lelki hátterét és mindazokat a folyamatokat, amelyek idáig vezetnek, akkor három szóra lehet leegyszerűsíteni a megelőzést vagy a gyógyulást: NEM…, kérlek…, elfogadom.

A rák azokat az embereket sújtja elsősorban, akik képtelenek kiállni önmagukért. Kényszeresen adnak, úgy gondolják, hogy folyamatosan adniuk és szolgálniuk kell azért, hogy szeressék őket. Nem tanulták meg szeretni és elfogadni önmagukat, így azt sem tudják elhinni, hogy mások önmagukért szerethetik őket. A folyamatos és kényszeres adakozással az a legfőbb céljuk, hogy “megvásárolják a másik ember szeretetét.

Az önbizalom-hiányból és a szeretteik elvesztésétől való félelemből fakadó folyamatos, adakozási kényszer, valamint az érdemtelenségből, az önszeretet hiányából adódó kérési és elfogadási képtelenség esetükben egy szélsőséges energia-hiányhoz vezet.

Az energiák folyamatos kifelé történő áramoltatása (adás) és a befelé történő energia áramlás blokkolása (elfogadási képtelenség) vezet oda, hogy hosszú idő alatt az ilyen beállítottságú személy életenergiája olyan szélsőséges módon lecsökken, az immunrendszere olyan mértékben leromlik, hogy a testben folyamatosan jelen lévő sejtek növekedését korlátozó tényezők nem tudnak érvényesülni és egy szélsőséges burjánzás indul meg a szervezet “leggyengébb láncszemé”-ben. A korlátok nélküli növekedés – a kiváltó okok megszüntetésének hiányában – mind a gazdaszervezet (emberi test), mind a rákos sejtek pusztulásához vezet.

Az előző mondat a leírt végkifejlet mellett, azonban egy olyan lehetőséget is sugall, amellyel – időben felismerve a kiváltó tényezőket – a megelőzésre, később felismerve azokat, a gyógyulásra is lehetőség van. A lehetőség az, hogy az érintett felismeri a betegséghez vezető lelki hátteret, azt az életfeladatot, amelyet ebben az életében bevállalt és amelyre aktuális betegsége figyelmezteti.

A jelzett életfeladat megoldásához ad “kulcs”-ot a szöveg elején már jelzett három szó. Három egyszerű szónak tűnik, de egy nagyon mélyreható, gyökeres változás, szemlélet- és életmód-váltás áll a hátterében. Alapvető felismeréseknek, és a felismerések nyomán szükséges gyakorlati lépések sorozatának kell bekövetkezniük, ahhoz, hogy a folyamat megfordítható legyen.

Mélyen eltemetett tudatalatti tartalmaknak kell a felszínre kerülniük, melyek komoly lelki traumák hatására épültek be oda. Olyan önvédelmi reakciók létjogosultságát kell megkérdőjelezni, amelyek eddigi élete során létének és ego-jának túlélését szolgálták.

Az önbizalom és az önmaga iránt érzett feltétel nélküli szeretet megerősítése mellett le kell számolni azokkal a félelmekkel is, amelyeket meglévő kapcsolatok elvesztése vagy megváltozása iránt érez. El kell engedni azokat a külső “mankókat” (személyek, helyzetek stb.), amelyek – éppen a kialakult kapcsolatokon keresztül – pótszerként szolgáltak a gyenge lábakon álló önbizalma megerősítésére.

Első feladat tehát, hogy meg kell tanulni “NEM”-et mondani, mindazokra helyzetekre, amelyeket az illető maga alakított ki, de ma már elvárásként fogalmazódik meg feléje. Új határokat kell kijelölni. Olyan határokat, amelyek további létét biztosítják.

Magabiztosan vissza kell utasítania mindazokat a feléje sugárzó elvárásokat, amelyeknek egy jó ideje már csak kényszerből vagy félelemből igyekezett megfelelni. Mindazt, amikor “NEM”-et gondolt, de “igen”-t mondott. Új szerződést kell kínálnia mindazoknak a személyeknek, akik eddig e korábbi elvárásrendszer alapján kapcsolódtak hozzá. Amennyiben nem vállalják fel az új játékszabályokat, el kell engedni őket az életéből.

A másik önbizalom-erősítő feladat, hogy meg kell tanulni kérni. Amíg a “NEM”-et mondás az energiák szükségtelen és erőn felüli kiáramlását akadályozza meg, addig a kérés ahhoz nyit utat, hogy mások segítségének elfogadásával meginduljon egy felé irányuló energia-áramlás. Míg az első az energia-mérleg kiadási oldalát csökkenti, addig a kérés a bevételi oldal növelésének lehetőségét biztosítja.

Miért a lehetőségét? Azért, mert valódi energia-áramlás csak akkor következhet be, ha a kérés nyomán adott segítséget el is tudja valaki fogadni. És ezzel jön be a képbe a harmadik szó: az elfogadás. Amennyiben szüksége van rá, akkor kéri és elfogadja a kért segítséget, de akkor is elfogadja az őszinte és önzetlen támogatást, ha azt kérés nélkül ajánlják fel számára.

A kérés és az elfogadás gyakorlásakor ugyanazokkal az – önbizalom-, és önszeretet-hiány okozta -gátakkal fog szembe találkozni, mint a “NEM”-et mondás esetében. Azokban a helyzetekben, amelyekben eddig nem mert kérni és azokkal a személyekkel szemben akik felé szintén soha nem mert igényeket megfogalmazni le kell győznie korábbi félelmeit és ki kell állni vágyai vagy jogos igényei mellett. Az új szerződés ezekre az esetekre is vonatkozik. …és az elengedés is, amennyiben a másik fél nem akar a megváltozott feltételeknek eleget tenni.

…”NEM”-et mondás, kérés, elfogadás. Amikor erre az útra lép valaki számos félelemmel kell szembenéznie. Azokkal, amelyekkel szemben eddig homokba dugta a fejét és úgy tett, mintha nem léteznének. Kerülte a konfliktusokat, de ezzel csak azt érte el, hogy a kifelé elkerült ütközés és harc egy másik szinten – önmagában – zajlott le, tartós feszültségeket és belső konfliktust okozva. A belső konfliktusok fizikai tünetekhez, betegségekhez – és ha sokáig húzta – még komolyabb betegségekhez vezettek.

A legelső tünetek felismerésekor az lehet a kérdés: hajlandó-e megoldani a tünetet kiváltó okot, és ezzel megakadályozni a súlyosabb következményeket. A végső stádium kérdése viszont az, hogy mi az erősebb benne, a változástól való félelem vagy az, hogy még ebben az életében megoldja azt az életfeladatot, amelyet felvállalt? Vagy: a változástól féle jobban vagy a gyógyíthatatlan rák következményeitől?

Gyökér félelmekkel kell ebben a harcban szembenézni. Félelmekkel, amelyek mindaddig lesznek, amíg nem lesz egész, egész-séges. Ezért nem számíthat arra, hogy ezek a félelmek csak úgy elmúlnak. A félelmek mellett és ellenükben kell cselekednie, bátran. Ahogy a sokszor idézett mondás tartja: “Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére mer cselekedni.”

Forrás: joportal.hu

Miként védekezzünk az energiavámpírok ellen?

Ezekre a személyekre a boldogtalanság, a félelem, a kétségbeesés jellemző, és mentségükre szolgáljon, anélkül lopják el mások energiáit, hogy tudatában lennének a dolognak. De a végeredmény ugyanaz, hiszen akiktől elszívják az életkedvet, fáradtnak, kimerültnek érzik magukat, és hiába érzékelik, hogy a másik emberrel valami nincs rendben, és megpróbálnak segíteni neki, ez nem egy járható út, hiszen megváltoztatni sosem lehet az energiavámpírt.

Akkor miként lehet kivédeni ezt? A legfontosabb dolog, hogy megértsük: nem tartozunk senkinek elszámolással!

Meg kell tanulni azt, hogy ha tudatosan úgy viselkedünk, hogy az a másik személy észrevegye, hogy képtelen tőlünk energiát szívni, akkor erre rájön, többé nem fog próbálkozni, és másik „áldozatot” fog keresni.

Rá kell jönnünk, hogy az energiavámpírnak nem tartozunk semmivel, így ezzel már nagyfokú védelmi pajzsot generálunk, amit nem tud majd áttörni az illető.

Mikor eldöntöttük, hogy megálljt parancsolunk, és többé nem engedünk egy lépést sem, akkor érdemes még a következő védelmi eszközöket bevetni.

Például, ha szembe találkozunk az energiafaló személlyel, tegyük karba a kezünket, ha ülünk, a lábainkat is. Ez egy önvédelmi testhelyzet, amely az energiamezőnket is megóvja.

Egy másik megoldás: tegyük a jobb kezünket a köldökünk fölé, majd ezután a bal kezünket is tegyük a jobbra. Ez is megvéd az energialopástól.

Képzeljünk egy üveggömböt, amelynek belsejében vagyunk. Ezzel a védőburokkal az energiáinkat is biztonságban tudhatjuk.

Ha ezeket a módszereket kipróbáljuk, meg fogunk lepődni, hogy mennyire hatásosak az energiavámpírokkal szemben, akik rövid időn belül meghátrálnak, és lezárják a beszélgetést, hiszen amikor megérzik, hogy érzelmileg eltávolodtál tőlük, megszakítják a kommunikációt.

Azonban én a fenti megoldásokon túl alkalmazok egy még egyszerűbbet, ami szintén kipróbált, és hatásosnak bizonyult. Az egész testemet képzeletbeli páncéllal veszem körbe, elé egy pajzsot képzelek, a páncél áthatolhatatlan, csak úgy, mint a pajzs. Ennek az eredménye teljes nyugalommal és békével végighallgatom, majd még tanácsot is adva elköszönök és odébbállok.

Ezek a technikák csak abban az esetben működnek, ha legbelül, mi magunk is erősen elhatározzuk, hogy többé nem engedünk az energiarablóknak, hiszen a mi életünket, a mi életerőnket nem veheti el senki tőlünk.

Próbáld ki, tapasztald meg!!!

Felhasznált forrás: filantropikum.com

Elementálok és elementárok

Mivel ezen szellemi lények elnevezésében csak egy betűnyi az eltérés fontos különbséget tennünk köztük.

Az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön

Manók, tündérek, sellők. Ők a mesék, mítoszok, mondák gyakori résztvevői, hol pozitív, hol negatív szerepkörrel. De hogy kerülnek a szellemtudomány “asztalára”? Nem csak az ember játékos képzeletének antropomorfizált végtermékei? Hiszen ki látott már közülük egyet is? – kérdezhetné az egyszerű ember. Persze a válasz ennél sokkal bonyolultabb.

Az elementális lények – merthogy róluk van szó – nagyon is léteznek, és körülöttünk élnek. Szokták őket természetszellemeknek is nevezni. Fajtáik és feladataik számosak és szerteágazóak: minden természeti folyamatban részt vesznek, tulajdonképpen ők alkotják a minket körülvevő érzéki világot. Ha egy mondattal szeretnénk kifejezni a feladatukat, azt mondhatnánk, hogy az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön. Ők a kapocs a felsőbb világok és a fizikai sík között. Létezési síkjuk ennek megfelelően a legközelebb van az emberhez. Így a szellemi érzékelés első élményei is hozzájuk kötődnek – éteri látással már láthatóvá válnak az ember számára is.

Fontos tudnunk, hogy csak két síkon léteznek; éteri és asztrális testük van, fizikai testtel és ÉN-tudattal viszont nem rendelkeznek. Fejlődés tekintetében ily módon valahol az ember és az állat között vannak. Az állatnak fizikai, éteri és asztrális teste van, az embernek pedig Én-tudata is. Emiatt az elementálokkal való kommunikáció is más, mint amit az ember megszokott. Ők az ÉN hiányában képtelenek felfogni a racionális érvelést és a gondolatokat. Csak az asztrális test természetének megfelelően, érzelmekkel átitatott imaginációs képeket értenek meg. Hiba lenne azonban azt képzelnünk, hogy az elementálok “butábbak” lennének nálunk. Sok képviselőjük (például a pánok) az embert messze meghaladó intelligenciával, tudással és munkabírással rendelkezve végzi a reábízott feladatot.

Az elementálok csoportokba rendezésénél az egyik fő szempont az, hogy melyik halmazállapotú elemmel van dolguk. Eszerint megkülönböztetünk föld-, levegő-, víz- és tűzelementálokat. Vannak ezen osztályzásba nem tartozó természetszellemek is, de őket később tárgyaljuk.

Érdekes megjegyezni róluk, hogy az ember által érzékelt formájuk mindig változik. Az esetek többségében valóban manó-, sellő-, faun- vagy tündérformát öltenek, hogy ezzel is megkönnyítsék az ember dolgát. Ténylegesen azonban éteri és asztrális energiaformákból, spirálokból állnak, ami a közönséges ember számára teljességgel megfoghatatlan. Így az elementálok a kedvünkért antropomorfizálódnak, és emberhez közeli, humanoid formákat vesznek föl. Mivel hosszú idő óta élnek velünk, mondhatjuk, hogy “ránk alakultak”, ezzel is segítve azt, hogy felismerjük őket és kommunikáljunk velük.

Hogyan születnek az elementálok? Életciklusuk kezdete mindig a magasabb hiererchiákhoz kötődik. Fajtájuk szerint a különböző angyali rendekből válnak ki, onnan fűződnek le. Munkájuk végeztével – ideális esetben – oda is térnek vissza. Az újszülött természetszellemeket a rudimek névvel illetik. Születésükkor még nehéz felismerni, hogy melyik elemhez fognak tartozni, végső formájukat csak később veszik föl. Halálról esetükben nem beszélhetünk. Vagy visszatérnek az őket teremtő rendhez, vagy – rosszabb esetben, ha képtelenek feltöltődni – itt ragadnak lebénulva az anyagi síkon. Sajnos ilyenkor gyakran az ellenerők kaparintják meg őket.

Ember teremtette elementálok

Legfontosabb és legnagyobb csoportjuk az elementárok. Jelentőségük legalább akkora, mint a természetszellemeké. Fő jellemzőjük az, hogy az emberi tudat hozza létre őket. Kezdetben csak gondolatformák és érzelemfelhők, amik az állandó ismételgetéssel, és az esetleges tudatos összpontosítással energiát kapnak, és később önálló életre kelnek. Ilyenek az átkok, kívánságok, imák, erős gondolatok és érzelmek. Mindig a levegő kilélekzésekor jönnek létre, és kilenc másodperc múlva kelnek életre. Itt be lehet vetni egy ügyes trükköt is. Ha rajtakapjuk magunkat, hogy helytelen gondolatokat teremtettünk, akkor kilenc másodpercen belül lehetőség van ezek semlegesítésére, egy ellentétes gondolattal. Fontos, hogy próbáljunk mindig tudatában lenni annak, hogy miket teremtettünk, mert a felismerés hiánya nem mentesít a következményektől. Az erkölcsös gondolatok hatására segítő, harag és gyűlölet hatására pedig negatív elementálok keletkeznek. Az átoklényekről megjegyzendő, hogy mivel poláris lények, egyik felük mindig a teremtő személy aurájába kapcsolódik. A másik fél pedig a célszemély energetikai védelmétől függően képes rákapcsolódni az aurára. Ha ez nem sikerül, akkor bumerángszerűen visszavágódik a feladóhoz, visszaadva az összes beléültetett információt: magát az átkot.

Különleges elementálcsoportok és feladataik

Ide tartoznak a születésnél és a halálnál tevékenykedő elementálok, a kultikus és vallási eseményeken létrejött és működő természetszellemek. Külön csoport az ember érzékelését segítő elemi lények. A szaglásnál a föld, az ízlelésnél a víz, a tapintásnál a tűz, a látásnál a levegő, a hallásnál pedig a víz és a levegő elementáljai együttesen segédkeznek az embernek. Nélkülük nem lennénk képesek az érzéki világ észlelésére.

Faun

Ők a “fák szellemei”, a fák növekedését segítő földelementálok. Egészséges fánál a faun spirálszerűen áthatja a fát, a lombtól egészen a gyökérig. A faun meghatározott irányba tereli a gyökerek és az ágak növekedését. Amikor egy fa kiálló ágait lenyesik, és az ember által kitalált képre alakítják, a faun szenved. Amikor a faun elhagyja a fát, a fa elpusztul.

Déva

Ők fejlett levegőelementálok. A növény ősképének impulzusait juttatják el a földelementálokhoz, hogy az egy fajba tartozó növényeket hasonlóképpen építsék föl. A dévák gondoskodnak arról is, hogy a hely egyedi minőségét beleszőjék az ősképbe. Ezért hívják őket a ,,tér tündéreinek” is.

Múzsa

Magasra fejlődött tűzelementálok. A “szférák zenéjét” hozzák le a Földre. Hangversenyeken ott táncolnak a zenészek feje fölött. Szívesen ihletik meg az arra érzékeny embereket új zenei művek alkotására.

A sellők (vízelementálok) felelnek a kisebb vizek élővilágának és összhangjának a fenntartásáért.

Az elfekhez tartoznak a rétek, a mezők.

A koboldok (földelementálok) azok, akik gondoskodnak egy adott tér, szoba, lakás szellemi védelméről.

Az ember szerepe az elemi lények életében

Mivel a mai emberiség teljesen elvesztette kapcsolatát az éteri világgal és annak lakóival, hajlamos úgy élni és viselkedni, mintha azok nem is léteznének. Ez azonban nagy hiba! Az elementálok körülöttünk élnek, részt vesznek a minket érintő folyamatokban, és elsősorban értünk dolgoznak. Hálával és szeretettel kell rájuk gondolnunk, még ha nem is érzékeljük őket.

Saját akaratukból kötik le magukat az anyagi síkra, azonban feladatuk végeztével elhagyni csak emberi segítséggel tudják azt. Az ilyenkor történő emberi segítség egyfajta megváltás számukra, és ekkor képesek csak visszatérni az őket kiválasztó felsőbb hierarchia valamelyikébe. Mit tehet az ember? Fontos, hogy úgy tekintsünk a minket körülvevő világra, hogy mindenben ott vannak a természetszellemek. Még ha nem is látjuk őket, képzeljük csak el! Át kell hatnunk a világot szellemiséggel, hogy az elementálok felszabadulhassanak. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az adott tárgy gondolatához valamilyen szellemi, szellemtudományi ismeretet kötünk. Ez könnyíti meg az elszabadulást számukra. Mi történik, ha nem váltjuk meg őket? Egyik esetben az ellenerők hatása alá kerülnek. Ilyenkor eredeti feladatukat nem tudják végrehajtani, hanem a gonosz munkájában segítkeznek. Az embert tekintve az ahrimanizált elemi lények a különböző lénytagjainkra (éter, asztrál, stb.) vannak pusztító hatással.

Az ahrimanizált földelementálok belülről a logikus gondolkodást rombolják le, kívülről pedig vírusok, paraziták és bacilusok képében hatnak az emberre. Az ahrimanizált tűzelementálok belülről megpróbálják az ember éntudatát kioltani, és ezzel visszasüllyeszteni az állatok szintjére. Kívülről a növényi mérgek jelzik munkájukat. Az ahrimanizált vízelementálok a nemes gondolatokat támadják meg, az ahrimanizált levegőszellemek pedig a jóakaratot próbálják kiirtani, gyakran nagy sikerrel… Ha viszont külső környezetben nyilvánulnak meg, akkor a természeti folyamatok eltúlzásával okoznak katasztrófákat. Az ahrimanizált földelementálok földrengéseket, az ahrimanizált vízelementálok árvizeket és áradásokat, az ahrimanizált levegő elementálok viharos szelet, orkánt, az ahrimanizált tűzelementálok pedig tűzvészeket okoznak.

Más nézőpontból megvizsgálva, az ember a környezettel való kapcsolata folyamán számtalan elemi lényt köt a saját aurájához. Ezek az elementálok – ha nincsenek felszabadítva – a halálutón is ott maradnak, így a következő testet öltéskor súlyos terheket róhatnak a testre és a lélekre (például a földelem fölhalmozódása a figyelem és az összpontosító képesség hiányához vezet, ezenkívül felerősödhetnek a természetes dolgokkal szembeni allergiás reakciók).

A természetszellemekkel való foglalkozásnak érdekes területe a Föld gyógyítása. Mindenki

tisztában van azzal, hogy az emberiség milyen mértékben szennyezte el, rombolta le maga körül a környezetét. Az ipari tevékenység, a kommunális szennyezés, a bányászat csak egy kis

szegmense a valóságnak. Maga a gyógyító tevékenység nem is ezekre a fizikailag okozott károkra, hanem a bolygó energetikájának egyensúlyba hozatalára, és az elementálok munkájának újraindítására és serkentésére vonatkozik. Sok esettanulmány mutatja azt, hogy a szellemi érzékeléssel nem bíró emberek nem is tudják, hogy mitől nincsen jó termés az adott területen. Mitől merül ki idő előtt a talaj? Miért apad el egy öreg, tiszta vizet adó forrás?

Az ember tudatos vagy tudattalan tájkép-átalakító munkája évezredes harmóniát képes napok alatt lerombolni. Persze helyrehozni sajnos már képtelen. A természetszellemek munkáját megzavarva a legnagyobb károkat okozzuk saját magunknak. Sajnos az elemi lények – logikus gondolkodás hiányában – nem tudnak alkalmazkodni a hirtelen váltásokhoz, így a környék energetikai rendszere összeomlik. Ennek orvoslására lett kifejlesztve a litopunktúra nevű módszer. A Föld meghatározott pontjaira köveket helyezve gyógyíthatóak e sebek. Olyan, mint az emberi akupunktúra, csak nagyban.

Érdemes kijárni sokat a természetbe, és megpróbálni ráérezni valamilyen módszerrel a természetszellemek létére. Nem baj, ha nem vagyunk jártasak energetikai módszerekben, és az sem, ha nincs éteri látásunk. Egy kis szeretettel és jószándékkal sokat segíthetünk nekik nehéz munkájukban. Hiszen értünk dolgoznak ők, a Teremtés napszámosai.

Felhasznált forrás: www.angyalforras.hu